Miért tanítsuk a patkányt?
A patkány rendkívül intelligens állat, fejlett kognitív képességekkel. Könnyen, gyorsan tanul, elemzi, felméri és megjegyzi környezetét- nem véletlenül rendszeres alanyai a különböző viselkedésteszteknek. A humán orvostudomány és az etológia egyaránt foglalkozik velük.
A kedvencként tartott állatok lehetőségei korlátozottak, ami a pszichés és fizikai elfoglaltságot illeti, hiszen a nap nagy részét a ketrecben töltik. Az unatkozó patkány rombol, rág, macerálja a társait, időnként a gazdáját. Ha feladatot adunk a patkánynak, aminek megoldásához eetleg gondolkodnia kell, nem csak megfelelően lefoglaljuk az elméjét, de az ember és az állat közötti viszony is elmélyük, a kapcsolat szorosabbá fűződik- az állatot az ember sikerélménnyel ajándékozza meg, ráadásul finom falatokat, dícséretet kap érte.

Hogyan tanul a patkány?
A patkány az operáns tanulás segítségével gyyakorlatilag bármire rávehető, amit fizikai felépítése, erőnléte lehetővé tesz. Az operáns, azaz próba-szerencse tanulás lényege, hogy az állat egy véletlenszerű mozgásformára megerősítést kap, ezért egyre gyakrabban kezdi ismételni- a cselekvés és a jutalom közötti összefüggést a patkány gyorsan megtalálja, ráadásul eleséggel rendkívül jól motiválható, ezért remekül tanítható állat. Ha az állat rájött, hogy egy adott cselekvés elvégzésével megszerezheti a jutalmat, elkezdi az adott mozgásformát felkínálni nekünk- nekünk pedig nincs más dolgunk, mint egy jelet, vezényszót kapcsolni ehhez, és kész is a mutatvány.
Fontos, hogy a patkány tanytása során soha nem alkalmazunk büntetést, mivel ezzel egyszer és mindenkorra elrettenthetjük az állatot a tanulási szituációktól, végleg elvehetjük a kedvét az együttműködéstől.
A patkány tanításának legfőbb alapelve, hogy a kívánatos viselkedést jutalmazzuk, a téves próbálkozásokat pedig figyelmen kívűl hagyjuk, azaz nem jutalmazzuk meg-így az állat hamar megjegzi, hogy a téves viselkedést nem érdemes ismételnie, mert nem vezet jutalomhoz.

Klikkerrel vagy anélkül?
A klikker használatát illetően megoszlanak a vélemények, van, aki hatalmas segítségként érzékeli, mást inkább sak zavar, hogy egy plusz "lépést" be kell iktatnia a tanításba.
A klikker egy kis műanyagdobozka, amelyben egy rugós kis fémlap található- ha ezt megnyomjuk, jellegzetes hangot ad ki, ez a "klikk". A hang mindig ugyanolyan hosszúságú és hangmagasságú, így könnyedén felismerhető bármilyen környezetben.
Úgy működik, akár egy fényképezőgép: amint az állat felkínálja a kívánt cselekvést, azonnal klikkelünk, azaz megerősítjük azt a pillanatot, amikor a helyes cselekvést elvégezte az állat. Persze ez önmagában nem működik egészen addig, amíg meg nem tanítjuk az állatnak, hogy mit jelent a klikk: a klikk jutalmat jelent. Azt a folyamatot, mikor az állatnak elmagyarázzuk, hogy a klikk az élelmet jelző hang, kondícionálásnak nevezzük, és rendkívül egyszerű folyamat: klikkelünk, jutalmat adunk, klikkelünk, jutalmat adunk, majd ismétlünk egészen addig, amíg a klikk hangjára a patkány automatikusan keresni nem kezdi az élelmet.
Ha az állatot már kondícionáltuk a klikker hangjára, elkezdődhet a tanítás. Ha például azt szeretnénk, hogy álljon két lábra, a jutalmat a feje fölé tartva "felcsaljuk" ágaskodó pozícióba, majd amint az állat két lábra állt, klikkelünk, azaz megjelöljük azt a helyzetet, amit látni szeretnénk. Ezt néhányszor megismételve az állat már magától fogja csinálni az ágaskodást, mi pedig elkezdhetünk vezényszót kapcsolni hozzá.
Természetesen klikker nélkül is lehet tanítani a patkányt, az operáns tanulás ugyanúgy működni fog klikker nélkül is. A klikker előnye, hogy jobban lehet vele időzíteni: ha kiesik a kezünkből a jutalomfalat vagy túl messze van a patkány, esetleg elsőre nem találja meg a jutalmat, nehezebben köti össze a tanulandó cselekményt a jutalommal, így lassabban jutunk el a megtanult trükkig.

Hogyan tanítsunk?
Klikkerrel vagy anélkül, de alapvetően háromféle módszert érdemes alkalmazni a patkányok esetében: az elkapást, a megvezetést és a formálást.
1. Elkapás
Az elkapásos módszer esetében mi teljesen passzívak maradunk, hagyjuk, hogy azt csinálja az állat, amit szeretne, amikor pedig teljesen véletlenül azt csinálja, amit meg szeretnénk tanítani, klikkelünk/megjutalmazzuk. egyes trükköket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet elkapással megtanytani, mivel az állat magától, természetes körülmények között nem nagyon produkálja, ilyen például a forgás. Más mozgásformákat könnyebben meg lehet tanítani vele, ilyen például a két lábra állás, amit amúgy is sokszor csinálnak a patkányok, ha szeretnék ellenőrizni a környezetüket. Nincs más dolgunk tehát, mint várni és figyelni: amint a patkány két lábra állt, klikkeljünk vagy szóban dícsérjük és jutalmazzuk.
2. Megvezetés
Egyes, közepesen összetett mozgásformákat az elkapás mellett megvezetéssel is taníthatunk. Ebben az esetben az állatot rávezetjük arra, amit látni szeretnénk tőle, mégpedig úgy, hogy falattal vezetjük.
tipikusan megvezetéssel tanítható mozgásformák az ölbe vagy kézbeugrás, a forgás, két lábra állás, a magunkhoz hívás és a tárgyakra való felugratás. Lássunk egy példát, az egyszerűség kedvéért ismét a két lábra állítással:
Egy falatot a kezünkbe fogunk és a patkány orra elé tesünk, majd nagyon lassan, az orrához még közel tartva elkezdjük megemelni- az éhes patkány ösztönösen követni fogja a falatot, néhány próbálkozás után pedig ösztönösen elkezd érte ágaskodni. Amint két lábra állt, klikkelük és/vagy jutalmazunk. Az elkapáshoz hasonlóan itt is ismétlünk, amíg az állat már magától csinálja a mutatványt, ha pedig ez megtörtént, elkezdjük a megvezetés mellett jól érthetően mondogatni a vezényszót is, azaz egy jelhez kapcsoljuk a cselekvést.
3. Formálás
A formálás nem más, mint egy hideg-meleg játék. Ez talán a legbonyolultabbnak tűnő tanítási módszer, de több előnye is van: egyrészt egészen bonyolult trükköket is meg lehet vele tanítani, másrészt mivel itt az állatnak saját magának kell kitalálnia, mit kell csináljon, sokkal jobban rögzül is az adott cselekvés, mint a többi módszer esetében.
Lassan, lépcsőzetesen építjük fel a feladatot, mégpedig úgy, hogy minden olyan mozdulatot, ami a cél vagy a kívánt mozgásforma irányába mutat, meg jutalmazunk.
Formálással tipikusan a többkomponensű trükköket lehet megtanítani: ilyen a kislabda vagy papírgalacsin visszahozása, bionyos társak megragadása is kijelölt helyre elvitele, stb. Valójában nem bonyolult, ám némi türelmet igényel és amíg mind a gazda, mind a patkány számára egyértelművé nem válik az alapelv, addig némi kitartást is. Ezt a tanítási módszert az időzítés fontossága miat klikkerrel ajánljuk használni.
Példa: papírgalacsin visszahozása
Vegyük a kezünkbe a papírgalacsint és vonjuk magunkra a patkány figyelmét. Dobjuk el a galacsint. Ha a patkány a galacsin irányába néz vagy akár el is indul felé, klikkeljünk és nagyon dícsérjük meg, kapjon jutalmat. Ismételjük meg ezt párszor, amíg a patkány biztosan felkínálja az utánanézést/lindulást és jutalmat vár. Pár alkalom után már ne jutalmazzunk- az állat el fog kezdeni gondolkodni. Szerencsés esetben elindul a galacsin irányába, vagy bármilyen más, a galacsin irányába mutató mozdulatot tesz, ezeket jutalmazzuk meg, a galacsintól eltérő mozdulatokat hagyjuk figyelmen kívül. Ha a patkány elvesztené az érdeklődését, kezdjünk mindent elölről és jutalmazzuk a legkisebb ráutaló cselekvést is. Haladjunk fokozatosan: először azt jutalmazzuk, ha elindul a galacsin felé, aztán már csak azt, ha odaér mellé, aztán csak azt, ha hozzáér, aztán, ha a szájába veszi, aztán azt, ha elindul vele, majd azt, ha a mi irányunkba indul vele, végül pedig el fogunk jutni oda, hogy a patkányunk üzembiztosan visszahozza az eldobott galacsint.
Ez így hosszadalmasnak és bonyolultnak tűnik, de valóban megéri a kezdeti nehézségeket és szöszölést: nagyon hatékony és nagyon gyors tanítási forma. Ha megtanulunk megfelelően időzíteni, a patkány pedig felismeri, hogy az adott helyzetben az övé a kezdeményezés, egészen bonyolult trükköket lehet megtanítani akár pár nap alatt.

Miket érdemes megtanítani?
Az alábbiakban összeszedtünk néhány trükköt, a könnyebektől az egészen bonyolultakig. Ezeken kívül csak a rendelkezésre álló idő, türelem és a gazda fantáziája szab határt az újdonságoknak. A belinkelt videóban további ötleteket találhattok a tanításhoz.
Gendur Bernadett Ratility edzése az alábbi linken található:
https://www.facebook.com/bernadett.gendur/videos/821867341257631/?theater