Kik vagyunk mi?


A Patkányvarázs Magyarország legnagyobb és legaktívabb patkánytartói közössége.
Sokrétűek vagyunk: a patkánytartással éppen csak ismerkedőktől kezdve a kezdő gazdákon át az egészen tapasztalt patkánytartókig mindenkinek szeretnénk lehetőséget és platformot biztosítani a vélemény- és információcseréhez, új ismeretek és élmények megszerzéséhez.
Fő célunk a patkányokat érintő sztereotípiák lerombolása,  a felelős állattartás propagálása és a helyes, tudományos alapú tartástechnológia népszerúsítése.
Szeretnénk, ha a patkányokra- hasonlóan a többi kistestű kedvenchez- nem csak egy "száz forintos" játékként tekintenének az állattartók, hanem érző,  gondolkodó, intelligens és rendkívül ragaszkodó társként, akinek pontosan ugyanúgy szüksége van törődésre, gondoskodásra, akár a klasszikus háziállatoknak.
A közösség erejéből merítve igyekszünk kivenni részünket a bajba jutott, mentésre szoruló díszpatkányok megsegítésében is, reményeink szerint pedig a közeljövőben már szervezett formában is elindulhat a mentés.

Honlapunkon igyekszünk összegyűjteni és közérthető formában biztosítani minden információt, melyre a patkánytartás során a gazdáknak szüksége lehet.

Az oldalon található tartalmat folyamatosan  frissítjük az állatorvostudomány változásainak, a gyakorlati tapasztalatoknak és a felmerülő, új problémáknak megfelelően.

2012 PatkányVarázs minden jog fenntartva.

Az oldalon található tartalom engedély nélküli másolása büntetőjogi felelősséget von maga után .

A teljes tartalom jogilag védett.

 

Kellemes és teljes elpatkányosodást mindenkinek! :))

 

PatkányVarázs

4 596 RUB в день ждут тебя!

Scottbor | 2020.07.03












7 801 RUB в день ждут тебя!

Scottbor | 2020.07.02












5 789 RUB в день ждут тебя!

RonnieTot | 2020.07.02












Официальный сайт гидра

Hydra--GuS | 2020.05.27


закладки алматы

CannakzcorIe | 2020.05.12


Kèrdès

Lolyk | 2020.02.13

Üdv. Èl nállunk 3-pati. Sajnos mind3 szenved a patkányoknál előforduló lèguti betegsèggel. 1nèl már orr váladèkozás ès kattogás szerű hang is kialakult. A másik kettő szünni nem akaró időszakos tüsszögèssel küzd. Rengeteg helyen utána olvastam hogyan is tudnák segíteni nekik,de sajnos elvileg csak a tüneteket tudnánk lecsökkenteni a betegsèg nem gyógyítható. Ès ennek is az anyagi vonzata akkora lenne amit nem tudunk sajnos vállalni bármennyire is helyes volna ès felelőssèg teljes. Mivel kisgyermek is van ès a tünetek egyre èrezhetőbbek nem tudjuk tovább gondjukat viselni. Tudnának-e ebben segítsèget ,megoldást javasolni!? Köszönöm.

I sincerely hope it's possible to find the appropriate answer :/

CharlesCot | 2019.11.25


kérdés

Csehné Kiss Tünde | 2019.05.09

Sziasztok!
Nem szoktam kujtorogni,de azér rákérdezek.. hátha kapunk anyagi segítséget... sajna anyagi gondjaink miatt, kis 3 éves patkányom teljes gyógyulásához fogkihúzás kellene.. De sajna anyagi nehézségek miatt, ezt nem tudom finanszírozni. A jövőheti kezelésig 57 ezer Ft amit kiadok.. Nem bírja a pénztárcánk... az a plusz kb. 40 ezer ami még várna ránk... Tud valaki nekünk segíteni.. ha nem sajna amint újra kiújul tályog ami volt neki, altatás lesz.. Bármennyire is szeretem, nem tudok annyit áldozni már.. Van bőven adósságunk, nem növelhetem kasszát még nagyobb mínuszba...

Hamarosan itt vannak...

Pusztai Bianka | 2019.04.11

Sziasztok! Nekem nemsokára lesz egy patkányom, de már volt más háziállatok, például:

Hamarosan itt vannak...

Pusztai Bianka | 2019.04.11

Sziasztok! Nekem nemsokára lesz egy patkányok, de már volt más háziállatok, például:

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Új hozzászólás hozzáadása

Újdonságok

Varázs videó

2016.05.28 22:25
Könnyekig hatódtam Szőllősi Etelka által készített meglepetés videón <3 Köszönöm Etus :))  youtu.be/gQpJlUOzLyA    

Az én házam, az én patkányaim, az én szabályaim

2013.11.25 11:54
Az én házam, az én patkányaim, az én szabályaim: 1. EZ AZ ÉN OTTHONOM... nem a tied, ezt tartsd tiszteletben. Ha meghívlak magamhoz, akkor ismersz annyira, hogy tudd, szeretem a patkányokat! 2. Ha le akarsz ülni, keress egy üres helyet anélkül, hogy patkány lenne alattad. Ne várd el, hogy a...

Újdonságok

Varázs videó

2016.05.28 22:25
Könnyekig hatódtam Szőllősi Etelka által készített meglepetés videón <3 Köszönöm Etus...

Az én házam, az én patkányaim, az én szabályaim

2013.11.25 11:54
Az én házam, az én patkányaim, az én szabályaim: 1. EZ AZ ÉN OTTHONOM... nem a tied, ezt tartsd...