Állattenyésztés vázlat:

Megpróbálkoztam azoknak a dolgoknak az összegyűjtésével, amelyek megkülönböztetik a tenyésztőt a szaporítótól. 

Bevallom, érzelmi húzóereje (a tenyésztők iránti mélységes tisztelet) volt annak, hogy összeszedjem ezeket, de igyekeztem nem egy felindultságból íródó szösszenetet alkotni, hanem olyat, amely reális dolgokon nyugszik.

Mégis, talán a legfontosabb kritérium, amelyet egy tenyésztővel szemben el lehet várni, hogy szeresse a fajt. 

 csak úgy ímmel-ámmal, hanem tisztelje annak minden vonását, amelyek megkülönböztetik őt a többi állattól ezen a bolygón. 

Az elhivatottság kulcsfontosságú, amelynek célja, hogy az adott faj „standard”-jét megtartsa, ugyanakkor ehhez ismernie kell azt.

 A standard ugyanis az az anatómiai, etológiai tulajdonsághalmaz, amely lefedi a patkányok táplálkozási, élőhelyi sajátságait, szociális szokásait, vagy egyszerű viselkedését, és megteremti azokat a körülményeket, amelyben az állat jól érzi magát.

Ehhez viszont folyamatos információgyűjtésre van szükség, melyek a lehető legmegbízhatóbb forrásból jönnek: más (sokszor külföldi) tenyésztők tapasztalata, állatorvos, patkánytartók tapasztalata, szakirodalom. 

Minden tartással kapcsolatos döntésének legfőbb mozgatórugója az állat jólléte.

Egy tenyésztőnek tisztában kell lennie az állatgenetikával. 

Ez azért is fontos, mert ha tenyészteni akar, akkor először is rendelkeznie kell egy tenyésztervvel. 

El kell döntenie, melyik tulajdonságot szeretné fejleszteni, hiszen az még nem tenyésztés, hogy két éven át vaktában összerakok hímeket és nőstényeket, aztán lesz, ami lesz.

Kell egy cél, egy tulajdonság, amelyet jobban ki akarok hozni, vagy épp elnyomni. 

Ehhez pedig bizony ismerni kell az allélok közötti kölcsönhatásokat, törvényszerűségeket, kivételeket, különlegességeket, stb.

 Ha pedig egy tenyészterv a végére ért, teszem azt, létrejött egy olyan vérvonal, amely kevésbé hajlamos a vesebetegségekre, akkor a tenyésztők új tenyésztési tervet állítanak össze. Nincs megállás: a cél a faj néhány tulajdonságának „tökéletesítése”. 

Hobbiállatok szempontjából a tökéletesítés nyilván azt jelenti, hogy minél hosszabb életű, egészségesebb, akár küllem szempontjából „szebb” (kinek mi… nekem mind szép  ) legyen az állatka.

A tenyésztővel szemben ugyanakkor alapelvárás, hogy tisztában van a különböző keresztezési típusokat, tekintve, hogy ezeket használni fogja a munkája során. 

Ilyen a cseppvér keresztezés, fajta átalakító keresztezés, új fajtát előállító keresztezés, illetve tapasztalata is van arról, hogy melyiket mikor és hogyan érdemes használni az adott fajnál. 

Valamint nem árt némi populációgenetikai alaptudás sem, tekintve, hogy amit alkot, egy dinamikus, ám irányított populáció az otthonában.

Továbbá a tenyésztő számtalanszor találkozik az életében azzal, hogy vérfrissítésre van szükség. 

Ehhez pedig másik tenyésztő kell, aki megbízható, a hím – akit kölcsönad – maximálisan jól követhető vérvonallal, tökéletesen ismert tulajdonságokkal bír, amelyek között lehet negatív is, de a lényeg, hogy minden ismert. 

Ehhez szintén kapcsolatok kellenek.

Ha tehát valaki tenyésztésre adja a fejét, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy hatalmas felelősséget vesz a nyakába. 

Gyakorlatilag az élete felét, egészét a fajnak ajándékozza, és ehhez kell az elhivatottság.

Ugyanakkor éppen a felelősség miatt gyakorlatilag minden állatának az életútját nyomon követi, még akkor is, ha annak már új gazdája van. 

Ez nyilván azért fontos, mert nem minden tulajdonság mutatkozik meg abban az időszakban, amíg nála van az állat, illetve lehetnek váratlan események, amelyekről ha nincs tudomása, akkor az akárhogy is vesszük, hatalmas vakmerőség. 

Ugyanakkor a felelősség az övé, így ha az új gazda valamilyen okból kifolyólag mégsem tudja megtartani az állatkát, akkor a tenyésztőnek „kutyakötelessége” visszavenni az állományba, legyen az állat öreg, beteg, sérült, akármi.

Nem mellékesen pedig Magyarországon hivatalos vonatkozásai is vannak a hobbiállat tenyésztőknek, amelyeket nem árt szem előtt tartani: „Kedvtelésből tartott állatok kereskedésének létesítéséhez és működtetéséhez a kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal engedélye szükséges.”

/Hivatalos rész forrása: https://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A1000041.KOR

(41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet)/

Mielőtt valaki tenyésztőnek hívja magát, nem árt tudnia, hogy a tenyésztő az állat eladásakor bizonylatot kell adnia, mellyel az adóhatóság felé el kell számolnia. Számla vagy nyugta egyértelműen kell.

Továbbá a vevőt tájékoztatni kell:

• magyar/latin névről,

• ivarról/korról,

• táplálkozási igényekről, szociális szerveződésről,

• átlagéletkorról,

• immunizálási adatokról, esetleges egészségügyi problémákról az állatnál, illetve olyanokról, amelyek a vevőt veszélyeztethetik (patkány esetében tudtommal nincs).

Ha állatkereskedésbe adja tovább a tenyésztő az állatot, ezeket az adatokat szintén át kell adnia, illetve a kereskedésnek kötelessége továbbadnia a leendő vevő felé. 

Amíg az állat állandó helyére nem kerül, biztosítani kell neki nyugodt helyet (még az eladótéren belül is), illetve a szociális, higiéniai és táplálkozási igények kielégítését. 

Erről a tenyésztőnek meg kell bizonyosodnia.

Állattenyésztővel szembeni hivatalos követelmények:

• Rendelkezik a szükséges iratokkal, engedélyekkel.

• Tisztában van a fajra jellemző igényekkel, és ki is elégíti ezeket.

• A patkányt nem tartja kör alapú kalitkában, gömbakváriumban (vagy csak simán akváriumban), vagy 30 liternél kisebb űrtartalmú térben. (Ez utóbbi adat EGY kifejlett egyedre vonatkozó minimális térfogat! Egy kifejlett patkány minimális területének csoportos tartásnál 0,3 m2-nek kell lennie.)

• Hozzáértő, patkányok esetében egzotikus állatorvossal kötött szerződés szükséges, illetve rendszeres orvosi vizsgálat az állomány minden tagjára, melynek egy másolatát a vevőnek köteles kiadni. Ha a tenyészetben valamelyik egyed elpusztul, az elhullás okát köteles kideríteni, akár boncolással.

• Nem adható el olyan állat, amelynek egészségügyi állapotában valami probléma van, csak ha erről a vevőt tájékoztatja és a megfelelő segítséget megadja neki az állat tartásához

Összesítve tehát a „tenyésztő” megnevezés talán nem egy olyan szó, amellyel csak úgy dobálózni lehetne. 

Akkor sem, ha több éve szaporít valaki, akkor sem, ha nyomon követi a genetikát. Mindennek együtt kell meglennie, amelyhez akár évtizednyi kitartó munka kell, ha csak azt vesszük, hogy egy jó vérvonalat kialakítson valaki. 

Ám emellett még ott van a bizalom kiépítése vevők és más tenyésztők között. 

Hogy tehát Magyarországon tenyésztőnek hívhassa magát bárki is, ahhoz minimum egy másik magyar tenyésztő kell, vagy kapcsolat külföldi patkánytenyésztőkkel.

 Ilyenről nem tudok.

Ugyanakkor azt sem árt megjegyezni, hogy szaporítók között is lehetnek jók. 

A szaporító kifejezés tehát nem feltétlenül leminősítő, viszont ha valaki tenyésztőnek adja ki magát szaporítóként, az a valódi tenyésztők szempontjából akár sértő is lehet, mivel a munkájuk van ezzel lebecsülve. 

Ezt tehát szerintem nem árt szem előtt tartani, amíg van az emberben jó érzés vagy tisztelet. 